Ajánló

Folttisztítás, foltok eltávolítása, mosása

Vegyük sorra bizonyos foltokat és azok eltávolításainak módjait:

Zsírfolt eltávolítása

 

Főzés közben sokszor előfordul, hogy folt kerül a ruhánkra, kötényünkre. Ennek a foltnak egy nagyon egyszerű eltávolítási módját használom:

A munka végeztével levetem a ruhadarabot és mosogatószerrel bekenem a zsírfoltot. Kicsit beledörzsölöm és bedobom a szennyes tartóba.

Innentől kezdve ugyanúgy bánok vele, mint bármelyik ruhával. Mivel a mosogatószer jó zsíroldó, ezért mosás után már nem is látszik a folt.

Ezt alkalmazhatjuk bármilyen zsírfoltra!


Rágó folt eltávolítása

Hallottam már olyan módszerről is, hogy lefagyasztják a ruhát, hogy a rágó jól megkeményedjen és letörhető legyen. Azonban egy ennél hatékonyabb módszert ajánlok:

Nedvesítsük be a rágófoltos ruhát, majd arra tegyünk egy száraz papír zsebkendőt és forró vasalóval olvasszuk át a papírra a rágót. A ruha gőzt lök, így könnyen leválik a ruháról, azonban a száraz papír zsebkendőbe beleragad.


Fűfolt eltávolítása

Próbáljuk meg azonnal kimosni mosószerrel!

Világos ruhából aludttejjel és citromlével is próbálkozhatunk. Áztassuk egy kis citromlébe a foltot, majd kis idő múlva (10-15 perc) dörzsöljük ki a ruhából.

Régebbi foltot meleg, tömény alkohollal vagy hidrogénperoxid és szalmiákszesz  keverékével is kimoshatjuk. (Hidrogénperoxid és szalmiákszesz drogériában, vagy fodrászkellékek boltjában, esetleg gyógyszertárakban is kapható – nem túl drága.)

A kitisztított ruhákat többször öblítsük ki hideg vízzel.

 

Alkoholfolt eltávolítása

Az alkohol okozta foltot azonnal mossuk ki bő – hideg vízzel, mert hamar megbarnul. Amennyiben nincs lehetőségünk azonnal nekilátni a folteltávolításnak, úgy később glicerines hideg vízzel próbálkozzunk, majd ecetes vízzel öblítsük át. (Glicerin háztartási boltban, patikában kapható.)


Aszfalt folt eltávolítása

A foltot ajánlatos először vajjal vagy zsírral fellazítani, majd késsel a felső réteget lekaparni. A szövetek közül terpentinnel tudjuk kiszedni az aszfaltot. (Művészboltokban, patikákban, drogériákban keressük!) A foltot az oldószerrel itassuk át jó alaposan, majd hogy elkerüljük az udvarképződést, szórjunk rá fehér krétát. Ezt kb. 10-15 perc múlva keféljük le a ruháról. Ha elsőre nem sikerül a foltot eltávolítani, ismételjük meg újra. Ha mégis képződik udvarfolt, vagy oldószernyom a ruhán, azt egy benzines ruhával dörzsöljük át.


Cseresznyefolt eltávolítása

Azonnal: meleg vízzel dörzsöljük ki.

Később: Sót szórjunk a foltra, majd öblítsük át hideg vízzel. Ezt követően áztassuk be mosószeres vízbe, és mossuk ki.


Teafolt eltávolítása

Azonnal: Mosószeres vízben való kidörzsölés is elegendő.

Később: Hígított alkohollal (1 rész alkohol és 2 rész víz), vagy citromlével dörzsöljük át.

Ezen kívül bóraxoldattal és glicerinbe áztatással is próbálkozhatunk. Ezután csepegtessünk citromlevet a foltra, majd kis idő múlva jól öblítsük le langyos vízzel.

Szőnyegből ecet és alkohol (1:1) keverékébe mártott puha ronggyal dörzsöljük ki. Langyos vízzel öblítsük át a folt helyét.


Kávéfolt eltávolítása

Azonnal: Kevés glicerines langyos vízzel dörzsöljük át, majd langyos vízzel öblítsük ki. Másik módszer lehet: meleg sós víz (3 evőkanál só + 1 liter víz), majd öblítés.

Harmadik módszer: többszöri mosószeres vízzel való átmosás.

A már beleszáradt foltot áztassuk be tömény glicerinbe, hagyjuk benne kb. 10-15 percig, majd meleg vízzel többször öblítsük át. (glicerin gyógyszertárban, drogériában kapható)


Rozsdafolt eltávolítása

Nehéz vagy megoldhatatlan feladatra számítsunk!

A folt eltávolítása sózott citromlével a legeredményesebb. (1 evőkanál só, 1 pohár citromlé) Ezzel áztassuk át a foltot, majd puha ruhával dörzsöljük át, végül mosószeres vízbe mossuk ki a ruhát.

Ha már barna a folt, akkor tömény oldatot készítsünk, pl. citromlé helyett borkősavból készítsünk oldatot, mellyel jól itassuk át a ruhát. Ezt követően a foltot meleg vasalóval vasaljuk át, majd öblítsük ki a ruhát meleg vízben.

Nagy az esély arra, hogy a folt csak halványodik!


Rúzsfolt eltávolítása

Áztassuk a foltot 35 fokra felmelegített glicerinbe, majd pár perc után meleg vízben mossuk ki. (glicerin háztartási boltokban, vagy patikákban kapható) A bennmaradt foltot meleg alkohollal próbáljuk meg óvatosan kidörzsölni. (alkohol is kapható gyógyszertárakban)

Másik megoldás lehet a terpentinbe vagy acetonba való áztatás, melyet tiszta ruhával áttörlünk. Végül mossuk ki a ruhát mosószeres vízben.


Csokoládéfolt eltávolítása

A csokoládéfoltot először késsel kaparjuk meg, hogy a tetejéről a vastagabb réteg lejöjjön.  A maradék foltot benzinbe mártsuk be, és dörzsöljük ki. Mosószeres vízben öblögessük ki a ruhát. Ezen kívül próbálkozhatunk sós vízzel is, és citromsav és timsó oldatával is.  Ha ott marad a folt, akkor áztassuk be meleg glicerinbe, dörzsöljük meg, majd öblítsük át meleg vízzel. (Benzin, glicerin, timsó kapható a patikákban.)


Vérfolt tisztítása

Frissen: hideg vízben dörzsöljük ki (forrót ne használjunk, mert beleég!), majd mosószerrel mossuk ki a ruhát a szokásos módon.

Régebbi folt: langyos sós vízzel áztassuk be a ruhát (1 liter langyos víz + 5 evőkanál só), majd dörzsöljük ki a foltot, ezután mossuk át a ruhát a szokásos módon mosószerrel.

Ha sós vízzel sem sikerülne, próbálkozzunk szalmiákszeszes langyos vízzel (1 liter langyos víz + 3 evőkanál szalmiákszesz). Ebbe az oldatba áztassuk be a ruhát, majd jól dörzsöljük meg a foltot, végül mosószerrel mossuk ki a ruhát.

Próbálkozzunk reszelt nyers burgonya levével is.


Só mint tisztítószer:

- durva sót használjunk

- hintsük a foltokra, majd fél óra múlva dörzsöljük ki.

- Alkalmazható: tinta-, vörösbor-, sör-, zsírfolt, réztárgyakhoz, teáskannákhoz, leégett lábosokhoz, vízkőtelenít az erős sóoldat, makacs foltokra: ecetes-sós oldat